12.rész *Haza jönnek*

Sziasztok!

Megérkezett egy újabb rész. Nagyon örülök,hogy már 19 feliratkozóm van.

 Tele vagyok energiával,csak ezért hoztam ma részt. Na jó,nem. hanem azért is,mert volt kedvem írni. azt hiszem ennyi.

   Jó olvasást!! 

Ui.: Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után!!♥

 §Hope 

Mikor észbe kaptam,hogy mit is művelek,ellöktem Őt magamtól. Furcsán nézett rám. Ezt. Nem kellett volna! Hiba volt. De,erre miért nem az elején jöttem rá? 
-Héj...minden oké? -simította meg az arcom. Érintésétől,kirázott a hideg.
-Hagyj békén. -löktem el a kezét
-Az előbb,még nem tiltakoztál.Most mi van? -megfogta a kezem,és megszorította .De nem volt erős a szorítás.Inkább,gyengéd és nyugtató.
-Ne-nem tudom. Csak,hagyj engem élni. Nyugodtan. Olyan jó volt amíg nem jelentél meg az életembe,és zavartad meg, a nyugalmam. -mondtam teljesen komoly arccal
-Nyugodt? Hope. Te tudod milyen régóta figyeltelek? Ahhoz elég régóta,hogy tudjam,nem mindig voltak nyugodtak a napjaid. Nemde?
Aprót bólintottam.
Még is,mióta figyelhet engem? Azt mondta,elég régóta. De akkor,miért csak most jelent meg? Megtehette volna hamarabb is. De nem tette.
-De miért csak most? -tettem fel halkan a kérdést
-Így tartotta kedvem. Most menj haza. -elengedte a kezemet,és hátrább lépett. Nem kellett több,futólépésben mentem el. Távol akartam kerülni tőle. Minél távolabb. Egyik lábámat emeltem a másik után. Nem néztem hátra,csak előre.

*

Megkönnyebbülve,rogytam a kanapéra. Végre. Távol tőle. Remélem most már kiszáll az életemből. Bár,azt kötve hiszem. Ő nem azaz ember,aki csak úgy....öhm...nincs megfelelő szó. Ekkor megcsapta a fülemet,a csengő hangja. Felpattantam,és mentem ajtót nyitni.
-Szia. -borult barátnőm a nyakamba.
-Szia. Te most vagy sírsz,vagy nevetsz. -mondtam
-Öhm ...mind a kettő? -nézett rám
Sírt és nevetett egyben. Nem tudta. Hogy kéne reagálnom? Én is sírjak? Uhm...azt inkább kihagyom. Nevessek? Nincs min nevetni.
-És,mi a baj? -belökdöstem a nappaliba és vártam hogy meséljen.
-Apuval történt valami ... -itt elhalgatott.
-Micsoda? -kezdtem én is migijedni. Hiába,hogy nem az apukám,én még is úgy tekintettem rá.
-Jött haza és ....és hogy mondjam?
-Bazd....akárhogyan!!! Csak nyögd ki. -mondtam neki nyugodtan
-Szóval...bent van a kórházban. -a végére,elsírta magát. Átöleltem,és most én játszottam a fiú szerepet. Ez annyira jó.
-De ebben mi a vicces? Apud bajba van.
-Az,hogy gőzöm nincs hogy melyik kórházba van. -nevetett fel kínosan
-De miért nem tudod?? Lehet nem is itt van?
-Hogy érted hogy nem itt? -kérdezte
-Úgy,drága barátnőm, hogy nem Londonba van. -világosítottam fel
-Az megeshet. -értett velem egyet
-Ennyi. Most pedig,ne itasd az egereket. Megfulladnak!! Ne picsogj,nem vagy te ribanc! Habár ...
-Nincs habár!! Nem vagyok az. -nevetett
-Ezaz!! Nevet!
-Ja. Annyira szar hogy nem tom hol van.
Nem válaszoltam csak figyeltem. Ha nem Londoban van,akkor hol? Viszont itt vannak a legjobb -szerintem legjobb- orvosok. Akkor,miért máshova vitték? Vagy csak,valaki azt akarja,hogy Bonita teljesen kikészüljön. Ami sikerülni is fog az illetőnek.
-Bonita,neked ezt kimondta? Mármint azt,hogy apukád kórházban van. -néztem rá
-Chris.
-Na és ő honnan tudta meg?
-Erictől.
-Ti hisztek Ericnek? Nem mindig mond igazat. -hogy lehetnek ekkora barmok,hogy hisznek pont annak az ökörnek. Aki ráadásul,szokott hazudni. Nem tudom miért hisznek neki. Lehet,hogy semmi nem igaz abból,amit mondott.
-Hope. Én aggódom.
-Istenkém! Eirc tuti hogy hazudott! Apudnak semmi baj,él és virul. Valahol. -mondtam a végét halkan.
-Látod,te is aggódsz.
-Egy szóval sem mondtam azt,hogy nem aggódom. Csak hogy...hogy apud jól van. -feleltem magabiztosan
-Aha. Persze.
-Bonita! Nyugodj már le! Azzal nem mész semmire,hogy idegeskedsz!
-Az a bajod hogy aggódom apumért?! -emelte fel a hangját
-Nem. Én nem ezt mondtam. Csak azt,hogy ha idegeskedsz, avval nem mégy semmire. Nem érted? Lehet Eric csak kitalálta az egészet. Ő jót röhög rajtatok,amíg ti idegileg kikészültök. Erre nem gondoltál? Nem gondoltál,abba bele,hogy csak azért mondta?
-Nem hiszem hogy evvel viccelt volna.
-Te teljesen hülye vagy?! -akadtam ki. Nem hisz nekem. Pont nekem! Mi ütött ebbe a lányba? Kimosták az agyát?! Hód ziher hogy  valamit tettek vele.
-Nem vagyok hülye. Csak ....
-Csak nem hiszel nekem. -vágtam közbe
-Igen.
-Tudod mit? Menj el. Nem vagy többé a legjobb barátnőm! Sőt! Nem is leszel! -ő csak ült,és pislogott. Végül felkelt,és távozott. Halottam hogy nyitódik majd zárul az ajtó. Egyedül maradtam. Nincs senkim. Volt egy jó barátnőm,de már az sincs. A legjobban az fáj,hogy nem hisz nekem. Tudom. Tudom hogy Eric csak hazudott nekik! Az apjuk jól van,és semmi baja. Áh. Nem érdemes ezen gondolkodni. Hagyom az egészet a francba.

*

-Ébresztő... -szólalt meg valaki,a bal oldalamról. Megsimogatta az arcom,erre csak elmosolyodtam. Halk kuncogást hallottam. Nyújtózkodtam majd pislogtam párat,és már is tisztán láttam. A semmit. Mivel sötét volt. Minden bizonnyal,a szobámba vagyok.

-Felkeltél? -kérdezte újra valaki. Remélem nem az akire én magam gondolok.

-Ugye nem...az vagy akire gondolok? -kérdeztem

-Én nem tudhatom kire gondolsz. -válaszolta. -De ha elmondod,talán segíthetek. 

-Nem.

Az oldalamra fordultam,felültem az ágyon felkeltem. A sötétben botorkáltam,hátha találok valamit,amivel fényt csinálhatok. Csak hogy beleütköztem valamibe. Elkezdtem tapogatózni,ami nem éppen a legjobb ötlet volt,mivel...

-Jéjzus.. -ugrottam hátra.

-Mi az? Csak megijedtél? -kérdezte rekedtes hangján

-Én...rossz...fláj...ez... -hebegtem

-Kapcsoljak villanyt?

-Azt megköszönném. 

Hallottam ahogy lépked,majd hirtelen világos lett a helyiségben. A nem várt fény miatt kezemet a szemem elé kaptam, és pislogtam. Miután megszoktam a felnéztem. Senki nem volt itt. Csak én. Az ágyon egy ruha volt,rajta egy üzenettel.
 "Ha anyudékkal találkozni akarsz,ezt a ruhát vedd fel. Egy óra múlva legyél a kapu előtt,ha látni szeretnéd anyudat. De ha nem,ne menj ki. Ja,és ne nyúlj a ruhához."
Kedves. Akarom én látni anyát? Nem tudom. Egy részem akarja,de a másik nem.
Jobban szemügyre vettem a ruhát. Egy fehér ruha,fekete mintával. Nekem elnyerte a tetszésem. Eldöntöttem. Találkozni akarok anyummal.
Kezembe fogtam a ruhát, a fiókhoz léptem,és vettem ki belőle fehérneműt. Átmentem a fürdőbe,letettem a cuccokat és öltözni kezdtem.  Megnyitottam a csapot,majd beálltam a tus alá. A forró víz,égette a bőröm. Mondjuk nem csoda,hisz forró. De most nem érdekelt. Igaz,nincs már bőröm,csak a hús, de se gáz. Megmosakodtam gyorsan,leöblítettem magam. Elzártam a csapot,kiszálltam és a testem köré csavartam a törölközőt. Megtöröltem magam,felvettem a fehérneműt majd a ruhát. Megfésültem a hajam,és hagytam hogy a vállamra omoljon. Felkentem egy kis natúr sminket,és átcsoszogtam a szobámba. A szekrényből előszedtem egy sima,lapos sarkút felhúztam a lábamra és indultam le. Rápillantottam az órára és pont egy óra alatt elkészültem. Még gyorsan megetettem az állatokat,és mentem.
-Azt hittem sose készülsz el. -szólalt meg valaki a hátam mögött. Ijedtembe,felsikítottam.
-Harry...te...hogy...jöttél...be..hisz.. -beszéltem össze-vissza
-Megyek veled. Amúgy,jól áll a ruha. Jót választottam.
-Mi van?!
-Hm...bár kicsit lehetne rövidebb a szoknya. -jegyezte meg
-Nem! Ez is elég rövid. Csak...várj. Anya...
-Mi van vele? -szólt közbe
-Mindegy. Akkor,te leszel a kísérőm? -kérdeztem flegmán
-Igen.
-Remek.

*

Egyre idegesebb lettem. Nem. Én,még sem akarom anyum látni. Haza akarok menni. Vagy, nem is tudom. Áh...megőrülök. 

Lassított a jármű,végül megállt. Kikötöttem a biztonsági övet,majd kiszálltam. Harry mellém sétált,és megfogta a kezem. 

-Na,ezt nem. -rántottam el 

-De. -fogta meg újra. Ezúttal nem bírtam elrántani. Csendben mentünk. Kinyitotta előttem az ajtót,én pedig beléptem. Újra mellettem volt. Mindenhol ember. Ez nekem túl sok. Végül megakadt a szemem anyuékon. Ott ültek egy sarok résznél. 

-Gyere. -ragadott karon Harry.

Elég rég láttam anyut. És most,újra. Azért hiányzott. Mikor odaértünk,Kim egyből a nyakamba ugrott.

-Hope! Annyira hiányoztál! -szorosan ölelt.

-Kim...azért...kaphatok levegőt? -kérdeztem akadozva

-Ja.Persze. -engedett el. 

-Szia Hope. -köszönt Nicholas

-Ouh...ez is itt van?

-Szia! -vágott közbe anyám "pasija" mielőtt vita lett volna

-Hello. 

-Szia kislányom.

-Szia anya. És ne,kelj fel.

Leültem anya mellé,és mellém pedig Harry ült. Ki más? Kezét combomra helyezte. Lelöktem,de mindig visszatette. Kijött egy pincér,leadtuk a rendelést és kínos csend lett. Jó,nem az étterembe,csak az asztalunk körül.
Anya,vajon most mit gondolhat? Mit gondolhat rólam? Azt hogy "hú de megváltozott" vagy hogy "hm..semmit nem változott". Jó lenne tudni. Én, most meglepődtem. Hogy min? Magam sem tudom. Talán, anyun vagy Kimen? Na ő,tényleg fura. De kamasz. Ilyen voltam én is. Kihozták amit rendeltünk majd neki láttunk az evésnek.
-Kislányom,ő a barátod? -tette fel anya a kérdést,miután lenyelte a falatot. Csak hogy én majdnem megfulladtam.
-Mi van?! Mi nem...
-Igen. -vágott a szavamba Harry
-Hogy mondod? -csillant fel Kim szeme. -Tényleg van pasid?
-Ezek szerint. -vágtam undorodó képet.
-Mióta? -kérdezte meg Nicholas
-Azt hiszem,2 hónapja? -felém pillantott. Azt várja el,hogy én válaszoljak? Ez hülye. Nem elég,hogy anyum most úgy tudja van barátom. Nem tökmindegy mennyi időt mondunk?
-Igen. Két hónapja. -meggyilkolom. Kötve hiszem hiszem hogy én őt. Majd ő,engem,maximum.
-Óh. Nagyon aranyosak vagytok. -mondja anya
-Köszönjük. -feleli Harold. Megfogta a kezem,és gyengéden megszorította.
Elfogyasztottuk a vacsorát,Fred kifizette majd távoztunk.
-Megyünk haza. -ölel meg anya
-De jó.
Behuppantam a kocsiba. Harry is beült majd idnultunk.
 Kibaszott jó. Akinek nem is hiányoztam,haza jön. Nagyon örülök neki. Se. Minek jönnek haza? Eddig is meg voltam nélkülük,ezután is megleszek. Nem kellenek. Habár...hát ha akkor békén hagy az a gyökér, akivel most egy autóban ülök. Talán nyugtom lesz.
-Megjöttünk. Majd jelentkezem. -kacsintott
-Lehetőleg,későn jelentkezz.
Kiszálltam,és befelé kullogtam. Ez egy szörnyű vacsora volt. Az tuti. És,haza jöttek. Nem egy év múlva. Nem két év múlva,hanem most. Újra itthon vannak.