22.rész *Ismeretlen Ismerős*

Heyy evríbádi!

Itt van az új rész, remélem tetszeni fog.
Köszönöm az előző részhez jött komikat.
Öhm.. más mondani valóm nincs.
Jó Olvasást!

§Hope

Alice nagyon jó fej. Ellehet vele beszélgetni minden féléről. Ő is meghallgat engem, én is őt. Jókat nevetgélünk, meg minden. Bonita-val is ennyit nevettem. A semmin. Ahogy most Alice-el. De mit érdekel engem Bonita? Már nem is vagyunk legjobb barátnők. Akkor meg, szarni bele. Kinyílt az ajtó, és a doktor úr lépett be rajta.

 - Jó napot doktor úr! - ültem fel az ágyon

 - Jó napot. - ült fel Alice is
 - Sziasztok lányok! Látom jobban vagytok mind a ketten. - mosolygott - Hope, van egy jó hírem. Holnapután mehetsz haza.
 - Yee!! - ugrottam fel, és kezdtem el ugrálni mint egy kis gyerek, aki örül mint ha egy játékot kapott volna. Mondhatom remekül néztem ki. Egy kis ovis.
 - Annyira örülsz most, mint majom a farkának. - jegyezte meg nevetve Alice
 - Igen? Én egy kisgyerekre gondoltam. Az cukibb, mint egy szőrös csimpánz. Nem gondolja doki? - fordultam a doktor felé, aki csak mosolyogva bólintott. - Látod, még a doktor úr is nekem ad igazat. - nyújtottam ki rá a nyelvem
A fehér köpenyes elmondta a fontosabb dolgokat, majd elhagyta a kórtermet. Nagy csönd lett. Alice elfeküdt és elkezdte nyomkodoni a telefonját, én pedig, csak voltam. Felkeltem, felhúztam a lábamra a meleg papucsom és elindultam kifele.
 - Hova mész? - pattant fel Alice
 - Sétálni.
 - Veled tarthatok?
 - Gyere. - rántottam vállat
Ő viszont felvette a cipőjét, és csak utána mentünk. Mivel bajlódott egy kicsit a fűzűvel. Felkapott még egy pulóvert és mentünk. A folyosón ötbb nővér és doktor is megkérdezte merre megyünk, de mindig csak ugyanaz volt a válasz: sétálni. Kisétáltunk egy kisebb parkba, ami még a kórházhoz tartozott, s ott leültünk egy padra.
 - Amúgy, Hope. Neked van barátod? - kérdezte
 - Nincs. Dehogy is! Nem kell! - kezdtem el tiltakozni. Hisz, tényleg nincsen barátom. Harry-vel az csak olyan volt, hogy. Anyuék miatt. Aztán, egy időben tényleg olyan lett volna mintha egy pár lennénk. Talán, pár napra azok is voltunk. De ami volt, elmúlt. Éljünk a mának.
 - Hahó, figyelsz te rám? - lengette előttem Alice a kezét
 - Nem. - nézek rá - Mit mondtál? Amúgy becéznek téged?
 - Nem szoktak becézni. Amúgy meg, nem mondtam semmit, hanem kérdeztem.
 - Mit?
 - Miért vagy ilyen letört?
 - Nem is tudom. Elgondolkoztam.. régebben, volt egy pár napos kapcsolatom. De már megbántam. Hiba volt még akkor buliba menni. Most nem lennék ebben a helyzetben, nem lennék kórházba. Nem lennének sérüléseim. Semmi. Tök jól élném az életem! Vidáman! Erre tessék.. itt vagyok a kórházban, amit mellesleg utálok. - mondtam el a kis mondandóm, egy szuszra
 - Wow! Ki az a pasi? - ez most komoly? Ezt megkérdezi? Én erre nem felelek. Vagy, kitalálok egy kamu nevet. Mi van, ha ismeri? Na az meg nekem lenne gáz.
 - Öhm. Az mindegy. Nem lényeg. - legyintettem
 - Te tudod. - vont vállat - Ott egy helyes pasi. Erre jön.
 - Hol? - kaptam fel a fejem. De bár ne tettem volna. Ő volt az. És pont ide kell jönnie? Miért nem hagy? Már majdnem elfelejtettem...Na jó, sehol semmi. Viszont, már nem gondoltam rá annyit mint eddig. Erre idejön. Biztos megnézi hogy vagyok, utána megy vissza a kurvájához. Meg különben is. Hagyjon engem békén.
 - Sziasztok. - köszönt mikor odaért - Szia Alice.
Én csak meglepődve néztem hogy ismeri.
 - Ismeritek egymást? - kérdeztem meglepve
 - Igen. - feleli Harry
 - Nem. - vágta rá Alice
 - Akkor most melyik? - vontam fel a szemöldököm
 - Kivételesen én, mondok igazat. Mivel Alice az unokatesóm. Erről többet nem mondok.
 - Uha. Van egy olyan helyes uncsitesóm, akiről nem is tudok?
Nem akartam hallgatni ahogyan áradozik nekem ott Harry-ről, így felkeltem és elsétáltam. Nem akartam azt hallgatni, hogy... a saját unokatesója előtt olvad el. Méghozzá, miatta. Phúj. Harry-től lehet olvadni? Én inkább nem is szólalok meg. Hiszen, én "jártam" vele pár napot. Én lettem terhes. Ő miatta. Viszont cselekedtem, és nem tartottam meg a gyereket. Nekem az túl nagy teher lett volna. Elég nekem a saját problémámmal törődni, nem  hogy még egy kölyökre is figyeljek. Így is neveletlen vagyok még.
 Gondolkodásomból, az zavart meg, hogy valaki a kezét a derekamra helyezte. Megnéztem az illetőt, és ki más lett volna ha nem Harry? Leráztam magamról a kezét, s kérdőn néztem rá. De nem vette az adást, így tovább haladtam. Pár másodperc múlva pedig éreztem újra hogy hozzámér, csak most a csuklómat fogta meg.
 - Harry, mit akarsz?! - kérdeztem rá sem nézve.
 - Hope! Legalább avval tisztelj meg, hogy rám nézel. - nem törődtem kérésével. Nem méltóztattam ránézni. És hogy ezt tudassam vele, csuklómat kirántottam kezéből, és mentem tovább. Megragadta a karom, visszarántott s ajkai enyémekre találtak. Csókját viszonoztam.
 - Nem! Ezt nem! - löktem el magamtól, mikor észhez tértem. Megtöröltem a számat, és szúrósan néztem Harry-re. Miért kell ez tennie mindig velem? Összezavar. Amikor nagy nehezen próbálom kiverni a fejemből, ő csinál egy ilyesféle dolgot, és újra kezdhetem előröl hogy kiverjem a fejemből. Nem fog menni. És hogy miért nem? Mert talán még mindig szeretem. Ha nem is mutatom ki, legbelül lehet szeretem. De én magam sem tudom eldönteni mi az igazság.
 - Hope, ne tagadd le. Még mindig szeretsz. - fogta meg a kezem
 - Nem. Csak mint egy barátot. Most pedig, visszamegyek. - mentem volna, ha elengedné a kezem.
 - Harry, megyek. Engedd el a kezem.
 - De... rendben. - engedett el
 - Hope, jössz? - hallottam Alice hangját
A hang forrása felé fordítottam a fejem, bólintottam, majd mentem. Nem törődve Harry-vel. Hátamon éreztem tekintetét, ahogy néz. Azokkal a zöld íriszeivel. Amik mindig úgy elvarázsoltak. Minden megszűnt.
 - Hey, élsz még? - lökött kicsit meg Alice
 - Mi? Ja igen.
 - Észre sem vetted hogy nekem jöttél?
 - Nem.
 - Basszus. Neked Harry, teljesen elvette az eszed. Eddig még ne tűnt fel? Nem akarok bele szólni az életedbe, de, nagyon nem vagy magadnál. Jó, nem ismerlek annyira. Ez tény. Viszont, az feltűnt hogy egy kicsit más lett a hangulatod, amikor Harry odajött hozzánk. Megváltozott a hangulatod. Na meg persze egyből elmentél. - zárta le
 - Alice, elmondok neked valamit. Engem nem érdekel Harry. - mondtam neki teljesen komolya arccal.
 - Ezt te magad is tudod, hogy nem gondolod komolyan. - jelent meg egy mosoly az arcán
 - De! Komolyan mondom hogy nem érdekel! - kezdtem tiltakozni
 - Jajj... ne csináld már. Tudom hogy szereted a ....az unokatesómat! - gondolkodott el. Lehet hogy igaza van. Még mindig szeretem. Csak, próbálom letagadni. Ami nem megy. Ezek szerint.
 - Na jó. Lehet hogy tetszik.
 - Nem lehet, hanem biztos. Ha más nem, összehozlak vele. - kacsintott és ment tovább a kórterembe.
Hát ez remek. Újra Harry-vel lenni. Az minden vágyam. Csak is. Komolyan. Bocsánat, még sem.