19.rész *Meghaltam?*

Hello Angyalok!

 Itt is van a következő rész. Remélem tetszeni fog. Köszönöm a
29 feliratkozót. És még valami.
Miért csak mindig ugyan azok komiznak?! Jó, örülök, csak azért jobb lenne ha más is.
De, minek jártatom a szám? Nem is tudom.. No mindegy, Jó olvasást! xx.

§Hope

Amerre a szem ellát, fehérség van. Akár merre nézek, csak a fehérséget látom. Össze-vissza szaladgálok, kiabálok, de semmi. Senki nem reagál. Félek itt egyedül. Mi történik velem? És tényleg...hol vagyok? Hogy kerültem ide? Mit keresek itt? Élek még? Létezem? Uram Isten. Sok kérdés, kevés válasz. S ekkor, egy alakot véltem felfedezni. Egyre közelebb és közelebb jött. Aztán eltűnt. A semmibe.

Az élet ennyi, szél fújta virág.

- Nee! Kérem! Valaki! Segítsen! - kezdtem el torkom szakadtából üvölteni - Hahó! Valaki hall engem?! Valaki. Akárki. - a végét szinte suttogtam. Majd egy könnycsepp szántotta végig az arcom. De azt az egyet követte a többi. A földre rogytam, és a kezembe temettem az arcom. A könnyek, még mindig nem akartak elfogyni, hisz már alig láttam. Oly' annyira fátyolos a látásom. Alább hagyott a könnyzápor, majd teljesen elmúlt. És, nem fájt a szemem. Érdekes. Felkeltem, és azt vettem észre, hogy teljesen, átlátszó vagyok. Ez. Ijesztő. De. Hogyan? És, miért? Nem. Az nem lehet. Vagy mégis? Meghaltam volna? Vagy mi a fene? Az élet nem lehet velem ilyen kegyetlen. Nem veheti el tőlem az életet. Hisz, olyan fiatal vagyok. Ezek szerint, az én életemnek vége szakadt. Mint ahogyan, a szél fújta virág. Újra, és újra körbenéztem, semmi. El fogok tűnni. Meg fogok szűnni. És ez mind csak azért van mert.....miért is? Nem emlékszem. Nem tudom. Miért történik ez velem? Isten nem létezik? Ezek szerint nem. Elveszi tőlem az életet. Ez neki jó? Élvezi, hogy egy emberrel kevesebb lesz a földön? Szerintem igen.
 Az életem eddig jó volt. Szép volt. Aztán, megjelent Harry. Felborította az életem. Teljesen felfordított mindent. Kisebb idő múlva megszoktam, aztán, teherbe is ejtett. Elvetettem a gyereket, és majdnem minden Happy volt. Majdnem. Bonita mindig velem volt. Akár rossz dolog történt velem, akár jó. Tényleg ő rá mondhatom azt, hogy Legjobb Barátnő Mindörökké. De úgy érzem, ez is már csak a múlt. Hm..visszagondolva a múltra, minden szép volt.

*Visszatekintés*
- Ahj anya. Ezt nem csinálhatod. Tudod hogy utálom, amikor a hajamat fonod. Kérlek...hagyd abba. - keltem fel a székről
- Na de kislányom. Ne menj már el...
- Anya! Nagyon jól tudod, hogy utálom amikor fonod a hajam.
- Itt már megint mi folyik? - lépett be apa, egy nagy mosoly kiséretében
- Apu...védj meg. - szaladtam a háta mögé
- Ej- ej. Hát mit művelsz te szegény, párával. - pillantott rám, majd visszanézett anyára
- Semmit. - sétált el anya
- Megsértődött. - léptem ki a "rejtek" helyemről. Átpillantottam a nappaliba, s anya ott ült, keresztbe font karokkal.
- Anya... befonhatod a hajam. - mentem be, s leültem anyu mellé
- Okés. - fordult felém, és elkezdte fonni a hajam
*Visszatekintés vége*

Akkor minden tökéletes volt. Apa is velünk volt. Akkor volt a legszebb az élet, és teljes a család. De most minden széthullott. Apukám, szó nélkül elment. Azután édesanyám teljesen összeomlott. Alkoholba fojtotta bánatát. Végül megjelent az a férfi, akiben rátalált a szerelemre, újra. De én ennek egy cseppet sem örülök. Viszont ha anyukám boldog, én is az vagyok. Egy váratlan fordulat, és minden megváltozik. De ez van. Ezt kell szeretni. Most már csak egy kérdésem van: Élek még egyáltalán?

§Bonita 

Itt ülünk, és várjuk a csodát. Hope anyukája, teljesen ki van. Egész nap zokog. A kishúga, Kimberly, úgyszintén. Én pedig reménykedem, hogy felébred a legeslegjobb barátnőm. Tegnap este óta fekszik mozdulatlanul. Mi pedig, tegnap óta vagyunk vele. És ami velünk van még, az a remény, és a csoda.
- Bonita. Figyelj, egy kicsit elmegyünk. Feltétlen szólj, ha van valami. - kelt fel  Christina, Hope anyukája.
- Rendben. - mosolyogtam
Freddel elhagyták a kórtermet, és már csak Nicholas és én maradtam Egyenként tördeltem ki az ujjaim, majd elkezdtem nyomkodni a telefonom. 'Szólnom kell Harry-nek' - gondolkoztam. De ha meg szólok neki, Hope fojt meg. Nem érdekel. Igaz én utálom Harry-t, de tudom, hogy Hope még mindig szereti. Nem tudja tagadni. Látszik rajta.
- Mit csinálsz? - szólalt meg Nicholas
- Közöd?
- Jól van. Csak kérdeztem. Ne szedd le a fejem.
- Bocsi. Amúgy, Kim is elment? - néztem körbe, de Kim-et sehol nem láttam.
- Aha.
Tovább nyomkodom a telefonom, és valahogy, az sem nyugtat. Pedig ez megszokott nyugtatni. Valahogyan, most az sem. Felkeltem a székből, .s kisétáltam a kórteremből. És most pedig, el kellene mennem Harry-hez. Egyik lábamat emeltem a másik után, míg végül kiértem a kórházból. Mivel Hope nekem elmondta, nem egyszer, merre a lakik az ő "hős szerelme" így már könnyen odafogok találni. Még jó hogy nincs olyan messze, a háza.
 Pár perc múlva, már ismerős volt a környék. Elhaladtam olyan, 4 ház előtt, és végül megpillantottam amelyikhez most nekem oda kell mennem. Mikor odaértem kopogtattam, majd vártam hogy valaki ajtót nyisson. Hallottam bentről hangokat, majd kinyílt az ajtó. Csodák, csodájára, nem Harold állt ott, hanem az a csaj.
- Szia. Harry? - kérdeztem
- Nincs itthon.
- Tudom hogy itthon van.
- De nincs. Húzzál el. - lökött rajtam egyet
- Na idefigyelj, te szedett vetett ribanc. Ne érj hozzám, és engedj be! Most!
- Nem jössz be.
- Jól van, tudod kivel szórakozz. - löktem odébb, és bementem.
Nekem ne pattogjon, mert lefogom ütni. És leszarom azt is, hogy hány gyereket hordoz. Oh. Sajnálom szegény kicsiket, hogy ilyen anyjuk lesz.
- Harry! - kiabáltam el magam - Gyere! Óriási gond van!
- Mi van? Minek kiabálsz Bon? Megőröltél? - jött ki a konyhából, Harry
- NEM!! - ordítottam - A kórházba! - utasítottam
- Te velem ne beszélj ilyen hangnemben, és minek menjek? - vonta fel kérdőn szemöldökét
- Bazd meg! Azért, mert Hope bent fekszik, és haldoklik! Vágod?! Valaki meglőtte, de mi sem tudjuk ki. És most...most haldoklik a legeslegjobb barátnőm. Én pedig, teljesen ki vagyok. Légy szíves, gyere. - gördült ki a szememből egy könnycsepp. Abban a pillanatban, teljesen ki voltam. Megakartam szűnni.
- Mi van vele?! Mi történt?! Ki lőtte meg?! - zúdította rám kérdéseit
- Nem tudjuk. Menjünk. Kérlek. - sírtam el magam
- Még szép.
- Harry, ugye nem akarsz elmenni? Itt hagysz engem egyedül? Ne menj el. - sétált oda, Harry-hez, az a picsa. Nincs rá jobb szó.
- Nem maradok, elmegyek! Szeretem Hope-ot! Érted?
- De Harry.
- Nincs, de Harry. Szállj ki az életemből! Gondolkoztam. És rájöttem valamire. Én nem vagyok a gyerekeid apja. Nem én vagyok! Hanem más. Csak te, direkt felborítottad az életem! Takarodj a francba!! Egy útonálló, senkiházi vagy. Menj. - fejezte be Harry, a mondandóját - Menjünk Bonita. - ragadta meg a karom, és húzott maga után. Gyorsan felhúzta a cipőjét, megragadta a kulcsot, és mentünk. Behuppantunk a kocsiba, s indultunk. Amennyire csak lehetett, siettünk. Leparkoltunk a kórház előtt, és már mentünk is be.
 Látszik Harry-n hogy tényleg ki van borulva. Nagyon. Amilyen gyorsan csak lehetett besiettünk, és ahol Hope fekszik, abba a kórterembe siettünk. Amint beértünk, senki nem volt bent.
- Bonita. - nézett rám
- Megyek. - fordítottam hátat, és kimentem.

 §Harry

Odasétáltam az ágyhoz, ahol most szinte sebezhetően feküdt. Eddig is az volt, de most főként. Megfogtam a kis kezét, és kicsit megszorítottam. De semmi. Pedig, olyan jó lenne ha reagálna.
- Hope. Ébredj fel. Szeretlek. - s amikor az utolsó szót kiejtettem a számon, egy sípoló hangot hallottam.