18.rész *Baleset*

Te szent isten!!! Több mint 12000+ megtekintés. Hát, oké.

Én padlót fogtam. Köszönöm!!♥ Ez nagyon sokat jelent.

Jó Olvasást! xx.

 Ui.: Még annyit, hogy az előző részben, egy nagyon

jó barátnőm segített!<33 Thank You neki!♥

§Hope

/Otthon./

Miután megjelent az a riherongy, és közölte Harry-vel hogy apuka lesz, nem tétováztam. Leléptem. Mi az hogy elront mindent? Pedig, valami kezdett kialakulni. Erre? Megjelenik ez a senki. Egy útonálló picsa. Phú. 

- Kislányom! - rontott be anya

- Jézus anya! - estem le az ágyról

- Hoppá. Bocsi.
- Illene kopogni. - fortyogtam. - Éppen azon fogok gondolkozni, hogy hogyan szüntessem meg azt a nőt. -jelent meg egy 100 wattos mosoly az arcomon.
- Milyen nőt? - nézett furán
- Hosszú. Majd elmondom. De előbb Bonita-nak.
- Oké. Az normális ha a saját lányomtól félek?
- Igen anya, normális.
Hátat fordított nekem, és elhagyta a szobámat. 'Végre. Kiment.' -gondoltam. Hogyan kéne eltüntetni azt a...nem is tudom mit. Az a lényeg, hogy, megszüntetem. Ha kell, lelököm valahonnan. Oh. Az nem jó. A babát sajnálnám. Mindent tönkre tett azzal, hogy megjelent. Jó volt, ennyi volt, kész, vége. Ami volt, azt elnyelte a múlt. De amit a jövő hoz, az maga lesz a pokol. Én jó magam garantálom. Persze, csak annak a libának lesz pokol.
- Nővérkém. - jött be Kim.
- Hallgatlak.
- Áh. Semmi.
Majd kiment. Ez fura volt. Mit akarhatott? Mindegy. Felkeltem, és az asztalomhoz sétáltam, azon pedig, rettentő nagy rumli volt. Így soha nem találom meg a dolgaim. Minden ami rajta helyezkedett el, egy kézzel söpörtem le. Lehuppantam a székre, ami meglehetősen kemény. A fiókból előkotortam néhány rajzlapot, a földről pedig felszedtem a grafit ceruzákat. Mit tudnék most rajzolni? Semmi élet erőm. Kedvtelen vagyok. Pedig, van egy pár alkotásom. Valahova el vannak suvasztva.
- Húgi. - nyitott be, Nicho
- Menj már ki. - mondtam neki háttal ülve
- Jól van. Csak anyud üzeni, menj le. - és már záródott is az ajtó
Ki a franc van itt?! Kinek lehet ennyire fontos? Feltápászkodtam az asztaltól, és megindultam lefele. Még gyorsan magamra kaptam a kardigánom, és úgy már sokkal jobb volt. Pár másodperc múlva, már a lépcső aljánál álltam, és figyeltem a személyt, aki hozzám jött. Kezeim ökölbe szorultak, s azt hittem, hogy ott helyben neki megyek. De türtőztettem magam, mivel anya is ott állt.
- Szia. - köszönt kicsit félénken, mintha tudná, hogy valamit akarok vele tenni
- Csá. - köszöntem neki vissza, cseppet sem udvarias módon - Mit akarsz?
- Hope! - szólt rám anya - Menjetek fel, vagy esetleg a nappaliba. - vetette fel az ötletet.
'Persze. Vezessük körbe az egész házban. Meg a kis faszom fogja beengedni, ezt a nőt a szobámba!'
- Nem szeretnék sokáig maradni.
- Akkor, gyertek, menjünk be.
Átsétáltunk, majd anya és az a, nem tudom ki, helyet foglaltak. Én meg megálltam egy helyben, és vártam, mikor megy el a picsába.
- Beszélhetnék a lányával négyszemközt? - fordult anyum felé
- Persze.
- Most komolyan itt hagysz?! - estem pánikba. És tényleg itt hagyott. Habár, az csak jó, mivel meg tudom fojtani.
- Szépen fogok fogalmazni. - mondtam nyugodtan - Mi a faszomat akarsz?!
- Nos, drága angyalom, mindjárt elmagyarázom. - mondta, és hangjába némi gyűlöletet véltem felfedezni
- Húha. De félek.
- Szállj ki Harry életéből, vagy különben ...
- Különben? Mi lesz? Megölsz?
- Pontosan. - jelent meg egy mosoly az arcán
- Na ide figyelj, te senkiházi. Én már megöltelek volna, ha, nem lennél terhes. Meg, a kezemet sem akarom bemocskolni. Tudod, jobban tennéd, ha elmennél e büdös francba, és hagynád élni Harry-t! Mert én biztos vagyok abban, hogy az a gyerek, akit te cipelsz, nem az övé! - olyan düh volt bennem. Nem értem miért húzom fel magam. Nem értem.
- Igen. Igazad van. Ezek a gyerekek...
- Várj.. mivan?! - akadtam ki
- Két fiú.
- Uram Isten. - csaptam meg a homlokom
- Na szóval. Ezek a gyerekek, nem Harryé. És te tennéd jobban, ha megszűnnél Harold számára!
- Mond azt hogy menni készülsz, kikísérlek, és kilöklek az autó elé, ami erre halad. Oké? - s közben mosolyogtam. Bár, nem tudom mi mosolyogni való van ezen.
- Ha szólni mersz Harry-nek, hogy a gyerekek nem az övéké, nem állok jót magamért. Értetted?
- Nem mintha félnem kellene. Na, húzzál el. - löktem meg
- Ne lökdöss.
Követtem az ajtóig, hogy megbizonyosodjak arról, tényleg elmegy-e.
- Figyelmeztetlek. Ne szólj Harry-nek! Vagy csúnya dolgok történnek veled.
Nem érdekelt amit mondott, becsaptam az ajtót. Fújtatva felmentem a szobámba, s egyből kutatni kezdtem a telefonom után. Mikor megtaláltam, írtam Harry-nek egy üzenetet.

" Van egy hírem. Találkozzunk a parkban, 10 perc múlva.
                            Puszi, Hope"
" Okay. 
               Harry"

Mi?! Semmi puszi, vagy pacsi? Oh istenem. Ha megtudja, hogy nem apuka, milyen boldog lesz. Gyors összekaptam magam, és indultam le. Felhúztam a cipőmet, s amilyen gyorsan azt csak lehetett, elhúztam a csíkot. Még anyunak sem szóltam. Semmi baj. Majd leszid. De már hozzászoktam. A lépteimet gyorsabbra vettem. Minél hamarabb közölni akarom, Harry-vel a jó hírt. Pár perc múlva, már az egyik padon ücsörögve, vártam Őt.
El kell neki mondanom. Tudom. Ha nem teszem meg, akkor meg bánni fogom. Akármi bajom is lesz, akkor is elmondom. De még az a veszély is fent áll, hogy nem hisz nekem. Aminek nem örülnék.
- Szia. - rántott vissza a jelenbe, egy mély rekedtes hang
- Jéjzus. Szia. - köszöntem meglepve
- Mi az? Csak nem megijedtél? - villantotta meg, tökéletes fogsorát
-De.
- Szóval, mi az a hír?
- Nem vagy apuka. - mondtam ki a frankót.
-Micsoda? Hope. Ne szórakozz velem. Figyelj, én már elfogadtam a tényt, miszerint...
- De Harry! Nem vagy az! Ezt, maga a csaj mondta! Higgy nekem. Kérlek. - fogtam meg a kezét
- Hope, nem hiszek neked. Nem hiszem el, hogy ezt mondod. Téged csak a féltékenység vezérel. Olyan, lüke vagy. Ennyi volt.
- Mi van?! Tudod mit? Akkor, ne higgy nekem! Én pedig, az igazat mondtam. De te nem hiszel. Ez fáj. De tudtommal, te csináltál fel engem is! - emeltem feljebb a hangom - Miattad lettem terhes, csak hogy én elvetettem, mert volt eszem!
- Csss...maradj már. Dugulj el. Figyelj, ha kell, itt a nyílt...
- Mit teszel? Hm? Megdugsz? Nyugodtan! Leszarom! Én szóltam, hogy nem igaz amit az a csaj mondott. De nem hiszel. Oké. Majd beszélünk. Vagy tudod mit?! Ne keress! Na pá. - hagytam ott a büdös francba. Megfordultam, és csak akkor vettem észre, hogy szinte minden szempár minket figyelt.
- Mi van?! Nem láttak még embereket veszekedni?! - kiabáltam
Nem érdekelt hogy miket beszélnek, és az sem, hogy rólam sustorognak. Csak az érdekelt, hogy minél messzebb kerüljek most Harry-től. Rosszul esik hogy nem hisz nekem. Mindent elrontott ez a csaj. Mindent az ég világon.

*

Este van. De én még mindig kint császkálok. Hideg is van. Fázom. Éhes vagyok. Minden bajom van. Csak egy pulóver, van rajtam. Az a legrosszabb, hogy szinte alig látok. Most perpillanat, azt hiszem a parkban vagyok. Igen. Ott. 

Néha jobb lenne nem létezni. Most szinte senkim sincs. Csak Bonita. Ő neki, mindent elmondhatok. Még olyat is, amit anyumnak nem. 

- Nem megmondtam hogy bajod esik?

Hallottam egy hangot, majd egy puffanást, s a földön feküdtem erőtlenül.

Halál...

- Mondtam valamit. Te nem tartottad be. Így jártál. Most vagy meghalsz, vagy segítenek.

Már csak egy vinnyogó hangot hallottam, majd szemeim akaratlanul csukódtak le, és minden sötét lett.